Hírek

Remekül szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói a Spanyolországban tartott NeuroSpark Hackathonon. A Gazdaságtudományi, a Műszaki és az Informatikai Kar tanulói idegrendszeri eredetű problémák megoldásával foglalkozó nemzetközi csapatokban dolgoztak és jelentős eredményeket értek el.

A transzplantációs immunológia izgalmas világába kalauzolták a középiskolásokat a Diákok az Akadémián című programsorozat keddi rendezvényén, ahol a Debreceni Egyetem oktatói, kutatói tartottak ismeretterjesztő előadásokat. A résztvevők áttekintést kaptak a szervátültetés történetéről, a transzplantációval kapcsolatos jövőbeli kihívásokról és a vesetranszplantáció bőrgyógyászati vonatkozásairól is. Az eseményen a diákok bepillanthattak az egyetemen zajló immunológiai kutatásokba és saját tudományos munkájukat is ismertethették.

A fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány által Kiválósági PhD Ösztöndíjjal elismert két hallgató vett részt az izlandi Reykjavíki Egyetemen rendezett, elsősorban az innováción alapuló vállalkozásépítéshez szükséges készségekkel foglalkozó nemzetközi kurzuson. A doktoranduszok személyes szakmai tapasztalataikról számoltak be a DE kiválóságainak.

Az Általános Orvostudományi Kar végzőseinek ünnepségével hétvégén megkezdődnek a Debreceni Egyetem téli diplomaosztói. A februárig tartó ünnepi eseményeken mintegy kétezer frissdiplomás veheti át oklevelét.

Ma már sok daganatos megbetegedés gyógyítható vagy hosszú távon, krónikus betegségként kezelhető. A precíziós orvoslás és molekuláris diagnosztika terén elért kutatási eredmények, illetve a mesterséges intelligencia alkalmazása új távlatokat nyitnak a rákgyógyításban. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Onkológiai Klinikán alkalmazott rendkívül hatékony kezelési lehetőségeket is bemutatták a szakemberek az intézmény fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából rendezett pénteki tudományos ülésen.

Remekül szerepelt a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája tanulója a középiskolásoknak rendezett rangos nemzetközi idegtudományi verseny, a Brain Bee döntőjében. Pankucsi-Versényi Áron a 40 fős mezőnyben a 7. helyen végzett.

Folytatódik a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Cafe az intézmény Tudományos Igazgatóságának szervezésében. A félév zárásaként december 3-án, szerdán Hogyan alkalmazkodik az agy az űrutazáshoz? címmel Balogh Eszter, a Klinikai Központ Neurológiai Klinika szakorvosa tart előadást a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban.

A Debreceni Egyetem több szakembere és hallgatója is elismerést vehetett át a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia záróünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A keddi rendezvényen Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja a tehetséggondozásban végzett példamutató tevékenységéért megkapta az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) egyik legrangosabb elismerését, a Honoris Causa Pro Scientia Aranyérmet. A professzor november 25-től tölti be az OTDT elnöki posztját.

A Debreceni Egyetem Sebészeti Klinika Mellkassebészeti Osztálya ismét megkapta az Európai Mellkassebészeti Társaság (ESTS) akkreditációját, amely igazolja, hogy az intézmény európai szintű ellátást biztosít a betegeknek. Az osztály szakmai tevékenységével először 2012-ben – Kelet-Európában elsőként – érdemelte ki a rangos nemzetközi minősítést. A tanúsítványt azóta ötévente, szigorú feltételek alapján újítják meg.

A Debreceni Egyetem Kémia Koordinációs Intézete a 2025/26-os tanévben is elindítja kémiából a Tanulásmódszertani Mentorprogramot, amely segítséget nyújt az elsőéves hallgatóknak a tananyag elsajátításához szükséges tanulási módszerek fejlesztésében. A programra – amely idén egy újdonsággal is bővül – még lehet jelentkezni.